Kajtár Klára
Azt mondják, más kárán tanul az okos.
Nekem ez a más kárán tanulás nem ment. Bármennyire is nyilvánvaló valami a más példáján keresztül, a megoldás egyéni.
Azért egyéni, mivel például, ha elolvasom, hogy XY úgy találta meg a belső békéjét, hogy ….. és itt lehet sok helyzet amit elolvasva azonosulok vele, rájövök, hogy ez rám is igaz, viszont ez csak egy kognitív tudás marad. Ahhoz, hogy tovább lépjek egy számomra fájdalmas helyzetből, szükséges, hogy egyes szám, első személyben tudjam azt mondani, hogy nekem mi fájt, érezni azt ami fájt.
Ezt nem lehet megspórolni azzal, hogy lám-lám, hogy járt XY, akkor én nem fogok arra menni, ezzel megúsztam, mert én milyen okos vagyok.
Úgy gondolom, a saját fejlődésem csak a saját tapasztalataim által lesz teljes.
Könyvből, mástól megtanulhatom, de belső tudássá, bölcsességgé csak akkor válik, ha meg is tapasztaltam már a saját bőrömön, akkor is előfordult, hogy nem csak a más kárán, de még a sajátomon sem tanultam. Évtizedekig kerestem, hogyan lehet innen továbblépni.
Nem elég megtapasztalni egy helyzetet, át kell élni.
Benne lenni, megengedni a helyzetnek, hogy legyen, közben hagyni a vele járó érzéseket ítélkezés nélkül magunkénak elfogadni.
Vannak helyzetek, amelyek olyan mély fájdalmat, szorongást ébresztenek fel, ha hagyjuk, hogy egyedül kevés embernek van bátorsága a helyzetben maradni és megélni azt ami van.
Egy lelki vezető, egy csoport, egy értett, elfogadó közösség, évekkel le tudja rövidíteni azt a folyamatot, ami a társadalom színpadán játszó kedvelt vagy épp gyűlölt szerepszemélyiségeinktől elvezet az igazi Önvalónkhoz.
Több mint 40 évvel ezelőtt olvastam az első pszichoanalitikus esetleírásokat taglaló könyvet, azóta folyamatosan képződtem a test, lélek, szellem gyógyulásnak útját keresve. Elolvastam mindent ami a kezembe került és úgy gondoltam, hogy segíthet.
Gyógyszerészeti egyetem után elvégeztem a pszichológia egyetemet, majd a klinikai pszichológia mesterit, relaxációs, családterápiás, pszichodráma módszerekben képződtem.
Romániában, Magyarországon továbbképzéseken, workshop-okon, és nem utolsó sorban önismereti csoportokban vettem részt. Az önismeret szerintem az alapja a fejlődésnek. Aki az alapot kihagyja, bármit épít rá, még, ha kacsalábon forog is, vagy hét nyelven beszél a kreáció, akkor is csak illúzió.
Gyógyszerészként láttam, nem elég a testet gyógyítani, ezért jött a pszichológia, de azt éreztem, ez sem elég, van egy pont, ahonnan a pszichoterápia nem tud tovább vinni. Természetesen hatásos egy jó pszichoterápia, de arra a következtetésre jutottam, hogy a jó terápia, az általam példaképnek tartott terapeuták, nem a különböző módszereknek köszönhetik az eredményt. Van valami, ami túlmutat a racionális módszereken.
Több mint 10 éve találkoztam Feldmár Andrással, aki megerősített abban, hogy „az a módszer, hogy nincs módszer” működik.
NINCS MÓDSZER – VAN ELFOGADÁS.
Egyszerűen csak nem csodálkozott rám, hogy de Klári, hogy lehetett ismételten ugyanazt a hibát elkövetni?
– nem éreztette, hogy XY elmélete szerint nekem már évek óta sokkal bölcsebben kellene megnyilvánulni. Tehát nem a módszer működik a sikeres terápia esetében, hanem a biztonságos, elfogadó légkör.
Amikor ez is megvolt, bár sokat segített, de még mindig hiányzott valami.
Addig is olvastam, de behatóbban kezdtem tanulmányozni az ezoterikus, spirituális irányzatokat.
Eneagram, symbolon kártya.
Az ezoterikus tanítások egy részével az volt a bajom, hogy azonnali sikert ígértek, önmunka nélkül, csak akarni kell, vizualizálni, megteremteni, manifesztálni és kész. Azt viszont, aki épp egy nehéz helyzetben van, úgy éreztem még jobban a földbe döngölik azáltal, hogy azért vagy ott, mert nem vagy képes a rezgésszintedet magasabbra emelni.
Ha nyomorogsz, a te bajod, te teremtetted, tessék ellazulni és bőséget teremteni.
Azt is láttam, hogy bizonyos esetekben tényleg működik.
Azt gondolom, valóban nekem kell egyes szám első személyben felelősséget vállalni az életemért, mindenért valamilyen módon felelős vagyok ami az én életemben megjeleni, csak sokkal összetettebben mint ahogy sok sikeres spirituális tanító ígéri.
Újabb spirituális tanításokkal ismerkedtem meg, rájöttem bármelyik vallás vagy spirituális irányzat ami számomra hiteles, megegyezik abban, hogy alapja az önismeret, az egység, a szeretet. Nem ígér azonnali sikereket, nincs olyan elvárás, hogy az életben mindennek simán kell mennie.
Van bennük alázat, képviselőik az Egység részeként teszik a dolgukat, anélkül, hogy istent játszanának, vagy abban mérnék az értéket, hogy anyagi síkon mit sikerült teremteni.
Az alapelv, ami tovább visz: Szeresd magadat, legyél hiteles, szeresd, tiszteld az embertársaidat.
Egy igazság van, az az Isteni szeretet, (Teremtő, ki hogy szeretné nevezni) a többi tűnjön nekünk jónak, vagy épp rossznak, csak illúzió.
„Én vagyok az út, az igazság és az élet”.
Mindannyian Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve, tehát Isten ott van bennünk, akkor az út is ott van bennünk, csak le kell takarítanunk a rárakódott felesleget ami elfedi a bennünk lévő műalkotást.
Erre tökéletes az önismereti munka, akár egyénileg, akár csoportban ahol a társaink is segítenek a munkában, és egy elfogadó közösségben könnyebb.
Fontos megérteni, hogy bennünk van Isten, de mi Teremtmények vagyunk, nem a teremtő. Duális világban élünk, a tökéletesség a dualitásban elérhetetlen.
Viszont ez így szép, nem kell tökéletesnek lennem, amikor ezt megértem, nagy kő esik le a szívemről.
Szabad választásunk van, hogy milyen utat választunk életcélunk teljesítésére, az annak megéléséhez vezető utak között választhatunk. Például, eldönthetjük, hogy egy leckét szenvedés vagy öröm által szeretnénk megtanulni, elég lesz egy hasra esés, vagy többször szeretnénk hasra esni.
De azt megérteni, hogy lehet egy út a mi szabad választásunk, amikor határozottan tudjuk, hogy egy porcikánk sem kívánta, csak alázattal és kitartó munkával tudjuk megérteni. Ahhoz, hogy megértsük életünk fájdalmas eseményeiben a tanítást, szükséges, hogy egy teljesen más perspektívából tudjunk az emberi létre tekinteni.
Több évtizedes bolyongásom után visszajutottam oda ahonnan indultam, amikor az első pszichoanalitikus könyvet kaptam egy hittanóra után.
Katolikusként a jezsuitákkal találkozva, megismerve az ők szemléletüket, azt láttam, hogy itt volt minden, adva volt születésem óta, amit én keleten és nyugaton kerestem, csak elfedték az egyház évezredek során kialakult túlkapásai.
Pedig ha a sallangokat letisztítjuk minden megvan benne, amit kerestem.
Visszataláltam a gyökereimhez, úgy hogy beépíthető mindaz amit eddig tanultam, tapasztaltam és a szeretet törvényén alapul.
Beiratkoztam a jezsuita szemléletű, Szent Ignác munkásságán alapuló lelki kísérő képzésre.
Hihetetlen volt számomra, hogy Ignác, 500 évvel ezelőtt, milyen pontosan megfogta a gyógyulási folyamat lényegét, dinamikáját.
Természetesen az akkori nyelvezet okozhat nehézséget, ha elfogultan olvasom, viszont, ha a lényegre figyelek, akkor lenyűgöző ahogyan végig visz a folyamatokon.
Ignác a lelkigyakorlatos könyvét a saját lelki folyamatainak a naplózásával dolgozta ki, több évig dolgozott rajta.
Ez a tapasztalat megerősített abban, amit az elején írtam, hogy mindenki útja más, a vezér elvek viszont hasonlóak.
Igen, tudunk segíteni egymásnak, tudjuk kísérni egymást, nem tudjuk mi a jó a másiknak, abban tudunk segíteni, hogy a saját valóságát elfogadja, megélje, majd megkeresse azt, ami közelebb viszi a belső békéjéhez, Önmagához.
Szakmailag test, lélek, szellem egységében nézem magam, másokat, egyre inkább azt érezem, nem lehet könyvekből megtanulni a másik embert, azt hogy ki mitől lett milyen…Segíthetünk mi emberek egymásnak akkor is, ha mindenkinek magának kell kiállni a saját próbáit, felelősséget vállalni saját döntéseiért, vagy épp döntésképtelenségért.
Ha van elfogadás, ha van egy ember vagy egy csoport, aki nem várja el tőlem, hogy végre már megjavuljak, viszont ott van mellettem, támogat, elfogad ítélkezés nélkül, nem fél tőlem és attól hogy tévedek, egy olyan keretet ad, amiben nagyon sok egyébként kiváló terápiás technikát eredményesen lehet alkalmazni. E nélkül az elfogadó légkör nélkül nehéz fejlődni.A legokosabb ember sem tudhatja jobban nálam, hogy mi is a számomra megfelelő, de ha egy olyan ember áll mellettem, aki érti , érzi, min megyek át, és ott tud állni mellettem, és azt tudja mondani hogy tudom, hogy félsz, de nem kell félned, akkor könnyebb meghallani a biztató belső hangokat, amiket esetleg egyedül nem tudok hallani, mivel a régi hipnózisok, félelmek túlharsogják.Egyéniben mindenkivel a saját hite szerint dolgozom.
Csoportos foglalkozásokban ezért feltüntetem, hogy kinek szánom a csoportot.
A csoporton való részvétel semmilyen előképzettséget nem igényel, viszont:
Nem terápiás csoportok, akut krízishelyzetben lévő személyt csoportos foglalkozásra nem tudok fogadni.
Aki hisz Istenben, azt szeretné gyakorolni, hogy hátra lépjen és hagyja, hogy a Lélek vezesse az útján, jó helyen jár.
Aki nem hisz Istenben, de keresi az élet értelmét és egy rendező elvet ami túlmutat a saját nagyszerűségen, az jöhet bátran.
Aki tudományos vitákra, értekezésekre számít, a kontrollt a racionális indoklásokat egy percre sem cserélné fel az intuícióval, érzésekkel, az jobb ha más csoportot, keres magának.
Nem felnőttképzés, tehát bárhol is felhasználni mint képzést a résztvevő nem tudja.